Cukorpaszta vs. Normál Gyanta

Elhatároztuk, hogy a kedvelt szalonkezelések rangjára emeljük a depilációt, hogy az kellemes élmény legyen úgy a vendég, mint a kozmetikus számára!
Számba vettük tehát, mi is a baj a különféle gyantázási módszerekkel:

  • először is fájdalmas, a gyantákba beletapad az élő bőrsejt is, traumatizálják a bőrt, többségük a magas hőmérséklettel is fokozza a kellemetlenséget, esetleg égetési sérülésekhez is vezet,
  • gyakran okoz allergiás tüneteket,
  • nem tökéletes az eredmény, a kezelés minimum 5-10 mm-es szőrhosszúságot igényel, a vendégek nem szívesen növesztik a szőrüket, különösen a nyári időszakban. A rövid, betört és bőr alá nőtt szálakkal a gyanta nem tud mit kezdeni, pedig éppen a gyantázás az egyik fő okozója a benőtt szőröknek, ugyanis azáltal, hogy természetellenes módon visszafelé, azaz a növekedési irány ellenében tépi ki a szőrt elkerülhetetlen, hogy a szálak nagy része beletörik a tüszőbe, illetve hogy az eljárás deformálja a tüszőállást.
  • nem elég tartós, amikor ugyanis elég hosszú a szőrszál a gyantázáshoz, akkor már többnyire telogén fázisban van, azaz az eltávolítandó szál alatt már nő az új szőr, ez determinálja tehát a “szőrtelen” időszak hosszát
  • mind ezek mellett még ragad is, foltot hagy, ami vagy egyáltalán nem, vagy csak nehezen tisztítható.A felhordott gyanta a bőr felszínén marad, a rövid szőr nem képes beleragadni, így az eltávolítás sikertelen.

Ezek után mi az, amit mi kínálunk? A megoldást!

A PANDHY’S™ Szőrtelenítő Cukorpasztát és a hozzákapcsolódó Szőrtelenítés Természetesen … Cukorral Technikát.IMG_1355w2

Az PANDHY’S™ Szőrtelenítő Cukorpaszta, Kleopátra aranyának, az évszázadok óta ismert és használt cukorfőzetnek a modernizált változata. Az eljárás és az anyag korszerűsítésével az ókori módszer alkalmassá vált a legigényesebb kozmetikai szalonokban történő alkalmazásra.

A PANDHY’S™ Szőrtelenítő Cukorpaszta az ókori közel-keleti recepteken alapuló cukor-víz főzet, amely egy szabadalmazott eljárással, sav (citrom) hozzáadása nélkül készül. Miért lényeges a (citrom)sav mellőzése? Elsősorban, mert stabil konzisztenciájú anyagra van szükségünk a kézi-technikához, mert a citromsav pórusösszehúzó hatása kifejezetten a PANDHY’S™ depilációs eljárás alapelvével ellenkezik, és azért is mert a citromsav növeli a bőr fényérzékenységét, és szélsőséges esetben allergizálhat is. A paszta kizárólag természetes anyagokból, vízből és cukorból áll, semmilyen kémiai-, illat-, vagy színezőanyagot nem tartalmaz. A paszta hipoallergén, nem okoz bőrirritációt, az édesszájúak akár meg is ehetik!

A PANDHY’S™ Szőrtelenítő Cukorpaszta csak a szőrhöz magához tapad, ennek a gyengédségnek köszönhetően a Cukorpaszta többször is felvihető az adott bőrfelületre, a szőrt teljesen eltávolítja, és nem hagy hátra a tüszőbe tört szőrszálakat, vörös, irritált bőrt. Gyengéden távolítja el az elhalt hámsejteket, így a kezelés lényegesen kevésbé kellemetlen, az eredmény pedig a hosszantartó bársonyos, sima bőr.

A PANDHY’S™ Szőrtelenítő Cukorpasztát a kozmetikus kézzel masszírozza a szőrtelenítendő bőrfelületre, a szőr növekedésével ellentétes irányban. A paszta testmeleg, így használatával nem áll fenn az égetés veszélye.

A PANDHY’S™ Szőrtelenítő Cukorpaszta körbeveszi a szőrszálat, bizonyos mélységig belefolyik a tüszőbe. A növekedés irányában történő extrakció teljes, nem marad betört szőrszál a tüszőben.

A PANDHY’S™ Szőrtelenítő Cukorpaszta tökéletesen higiénikus, a cukor maga egy természetes tartósítószer, nem engedi a pasztában semmilyen baktérium megtelepedését, minőségét korlátlan ideig megőrzi.

A PANDHY’S™ Szőrtelenítő Cukorpaszta langyos vízzel tökéletesen eltávolítható a bőrről, textíliákból és minden egyéb anyagból, felületről, így a kezelést követő tisztítás egyszerű, nincs szükség hozzá különféle vegyszerekre.

Ideje másként gondolkozni a depilációról!